Van valami a fehér köpenyben, ami valahogy felülírja, hogy ki van a fehér köpenyben. Hiába mosolyogtam, voltam nyitott és kedves, a gyerek ordított, ha meglátta a fehéret rajtam. Mondták is a szülők, a fehér köpenytől fél.
A megszokott orvosi fehér köpeny erős hagyomány, a tisztaság, a praktikusság és valamiképpen a felülemelkedés jele. Jele annak, hogy abban a kórházban vagy rendelőben más világ van, ez itt állam az államban. Erős hierarchiában, ugyan, de egyenruhában.
Az egyenruhát lehet koszolni, kíméletlenül bánni vele, mert úgyis ki lehet hipózni, vagy főzni. Mehet a kórházi mosodába, jól bírja a 90 fokot ugyanúgy, mint a mángorlót. Praktikus, erős és strapabíró. Lehet hordani magában, ahogy a nők, lehet úgy, ahogy a férfiak: fehér orvosi nadrággal és inggel. Hozzá a fatalpú klumpa és teljes a ruhatár.
A vagányabb férfiak laza egyszerűséggel az utcai ing-nadrág kombóhoz veszik fel, csak úgy begombolás nélkül. Valóban laza, emberközelibb viselet, egyszerre doktoros, elegáns, és mondhatni emberközeli. Nem mintha a doktor nem lenne emberi, de a fehérbe öltözött doktor valahogy nagyon más kategóriába kerül. Valami megközelíthetetlen helyre.
Az utcai ruha “aláöltözőként” megszelídíti ezt a távolságot. Lehet-e a távolságot tovább szelídíteni úgy, hogy ne vesszen el a hitelesség, a komolyság, az image, de ne legyen idétlen, komikus, gagyi?
Hát erről szól a NIDA.
Arról, hogy miképp lehet praktikus, csinos, vidám és kedves, a viselőjének pedig komfortos a mára új szóhasználattal formaruhává változott munkaruha.
