Sokat beszéltünk már korábbi bejegyzéseinkben arról, hogy milyen fontosnak tartjuk annak a lehetőségét, hogy a stílusunkat, az egyéniségünket ki tudjuk fejezni a rendelőben is. A NIDA orvosi ruháink lényege, hogy komfortosan érezzük magunkat bennük, hogy olyanok legyenek, mintha ránk öntötték volna őket – hiszen így lesz a közérzetünk kiváló, a kisugárzásunk pedig vonzó a betegeink számára.
Ahhoz azonban, hogy ez Veled is így legyen minden egyes alkalommal, a megfelelő méretben kell legyártanunk a NIDA orvosi ruhádat a számodra! Ehhez érdemes egy új mérést csinálnod magadról, mielőtt leadnád a rendelést a nidafashion.hu-n, hogy kiderüljön milyen méretben vásárold meg az új ruháidat. Először is szükséged lesz egy jó állapotban levő mérőszalagra, majd pedig mérd meg a mell-, a derék- és a csípőbőségedet, aztán vegyél elő egy papírlapot és mérd meg a talpadat is.
Haladjunk fentről lefelé: a mellbőség mérésénél a mérőszalagot a hónod alatt kell, hogy áthúzd és a mellkasod legszélesebb pontjánál kell összefognod a szalag végét a közepével. A derékbőség mérésénél a hasad körfogatát kell, hogy megmérd. Ehhez érdemes úgy mérni, hogy a hasizmodat nem feszíted be, azaz ne húzd be a hasadat. Csípőbőség mérésénél pedig a csípőcsont legszélesebb részén kell körbevonnod a szalagot. A talpméret kiszámításához lépj rá egy fehér lapra és rajzold körbe a lábfejedet, majd mérd le a két legtávolabbi pont közötti távolságot.
Női méretezés:
Ruha méret | Mellbőség (cm) | Derék (cm) | Csípő (cm) | Cipőméret | Talp (cm) |
S | 78 – 85 | 63 – 69 | 88 – 95 | 36-38 | 23 – 24,5 |
M | 86 – 93 | 70 – 77 | 96 – 101 | 39 – 41 | 25 – 26,5 |
L | 90 – 102 | 78 – 85 | 102 – 108 | 42 – 44 | 25 – 28 |
XL | 103 – 113 | 86 – 95 | 109 – 116 |
Férfi méretezés:
Ruha méret | Mellbőség (cm) | Derék (cm) | Csípő (cm) | Cipőméret | Talp (cm) |
S | 86 – 90 | 74 – 78 | 94 – 98 | 36 – 38 | 23 – 24,5 |
M | 91 – 95 | 79 – 83 | 99 – 103 | 39 – 41 | 25 – 26,5 |
L | 96 – 100 | 84 – 88 | 104 – 108 | 42 – 44 | 25 – 28 |
XL | 101 – 105 | 89 – 93 | 109 – 113 |
A mérettáblázatban szereplő értékeket ha összeveted a saját méreteiddel, akkor megkaphatod a tökéletes ruhaméretedet. Attól függően, hogy lengébb, vagy testhezállóbb orvosi ruhát szeretnél, érdemes a méreteddel megegyező, vagy eggyel nagyobb számban választanod.
Javasoljuk továbbá, hogy ha a meghatározott értéknek közelítesz a felső határához, akkor inkább a nagyobb méretet válaszd, nehogy kellemetlenségek érjenek a próba, viselés során. Általános jó tanács továbbá, hogy nem érdemes a kisebb méretet választani annak reményében, hogy majd belefogy az ember – sokkal csinosabb és elegánsabb rajtunk az a ruha, amely pont ránk illik, mint az, ami bárhol is feszül.